DICSŐÍTÉS ÉS IMÁDAT II. Miért kell dicsérni az Urat? A DICSŐÍTÉS ÉS IMÁDAT KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK A GYÜLEKEZETI DICSŐÍTÉS ÉS IMÁDAT CÉLJA II. Vízszintes irányú aspektus I. Miért van szükség dicsőítésvezetőkre? II. A dicsőítésvezető adottságai III. A dicsőítésvezető zenei szaktudása IV. Mennyire kell a zenei tökéletességre törekedni? VI. Általános viselkedési formák VII. A dicsőítésvezető, mint zenész IX. A dicsőítésvezető fő feladata X. Vezess, majd engedd ki a kezedből az irányítást! III. A dicsőítésvezető szerepe IV. A pásztor és a dicsőítésvezető kapcsolata kétirányúság: Tehát a keresztény dicséret vagy közvetlenül Isten felé irányul, vagy az emberek között tesszük, de ekkor is Isten a tárgya. Dávid: Zsolt 9,2: Uram, teljes szívemből dicsérlek, hirdetem minden csodatettedet.” · Az Úr puszta személye miatt is méltó rá, hogy dicsérjük. · A dicsőítés látható módon is kifejeződik (ünneplés, ujjongás énekben, kiáltásban, beszédben, zenében, táncban stb.…): „Nagy felhajtást rendezni Isten miatt”: minden erőnkből ünnepeljük! · Ha Izrael népe meg tudta tenni, mi miért nem? (ld. Zsolt 66,8: „Hangosan hirdessétek dicséretét!”) Talán, mert nem láttuk meg Isten csodáit életünkben. · Tehát csak akkor lesz a dicsőítés, dicsőítés, ha hallhatóvá, vagy láthatóvá válik. Lehet csukott szájjal imádni az Urat, imádkozni, gondolkozni, de dicsőíteni nem. · Ha dicsőítünk, az a kívülállóknak is egyértelműnek kell lennie! Dicsőítenünk nem a saját érzéseink, benyomásaink szerint kell, hanem ahogy az Úr megkívánja azt. LÁSD A BIBLIÁT!!! · őszintén, eredeti módon a Bibliai módszerei szerint. pl. felemelt kéz: gyakorold · akarat kell hozzá, nem az érzelmeim befolyása, mivel Isten nagysága sosem változik. Dávid így szólt lelkéhez: Zsolt. 103: „Áldd lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét!” Mondjad: Azért is áldom az Urat! 1) Mert az Ige erre szólít felZsolt. 150,1: „Dicsérjétek az Urat!” Ez nem Isten kérése, hanem parancsa. Mert nem neki, hanem nekünk van a dicséretre szükségünk, mert csak így juthatunk Vele igazi kapcsolatra. 2) Mert Isten szeretiZsolt. 22,4: „Pedig te szent vagy és Izrael dicsérete között laksz.” 3) Mert a dicsőítésben erő vanIsten harcol értünk, ha dicsérjük Őt. (lásd szellemi harc) 4) Mert jó dolog ezt tenniZsolt. 92,2: „Jó dolog az Urat dicsérni, nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni.” Szentekhez méltó dolog. 5) Mert Isten méltó ráZsolt. 48,2: „Nagy az Úr, minden dicséretre méltó.” Jel. 4,11: „Méltó vagy, Urunk, Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és a te akaratod által jöttek létre a teremtmények! 6) Mert arra lettünk teremtveÉzs. 43,21: „A nép, melyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.” Isten tehát a génjeinkbe írta a dicsőítésre való hajlamot és vágyat. Ezért a dicsőítés a legtermészetesebb dolog a mi életünkben. 1) aMIKOR KEDVÜNK VAN HOZZÁJak. 5,13 „Jó hangulatban van közületek valaki? Énekeljen zsoltárokat!” 2) amikor nem érzünk hozzá kedvetZsolt. 43 : „Miért kell szomorúan járnom-kelnem, miközben sanyargat engem ellenségem?... És bemegyek Isten oltárához, ujjongásom örömének Istenéhez, és lantszóval dicsérlek téged, Isten, én Istenem.” A dicsőítés nem érzelgősség, sőt: lelkesen dicsérni az Istent, ha van kedvünk hozzá, ha nincs!!! Mégis fontosak az érzelmek megnyilvánulásai, mert ez is Isten ajándéka: Lk. 1,46-47: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!” Így egyaránt fontos a szellemi és lelki dicséret. 3) Most (és mindörökké)Zsolt 71,14: „Én azonban mindenkor reménykedem, és szüntelen dicsérlek téged. Egész nap jótéteményeidet és igazságosságodat hirdeti szám” Mindig van hely a dicsőítés tankjában. Ne mondjuk: „A múlt heti (napi) imaalkalmon már úgy is agyon dicsőítettelek. Most egy-kicsit lazítok” Dávid idejében a leviták folyamatosan dicsérték az Urat: 1Kron. 9,33: Az énekesek, a kamrákban tartózkodó léviták családfői, fel voltak mentve minden egyéb alól, mert éjjel-nappal ez a feladat volt rájuk bízva. Zsolt 71,6: „Születésem óta rád támaszkodom, anyám méhétől te vagy oltalmazóm; Szüntelenül rólad szól dicséretem.” Jel 4,8-9: „Éjjel-nappal pihenés nélkül azt mondták: Szent, szent, szent az Úr a mindenható Isten, aki volt és aki van és aki eljövendő! Mikor ezek az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, imádta az örökkön-örökké élőt.” Akkor is dicsérjük Őt, ha rosszul mennek a dolgok: Hab 3,17: „Mert nem virágzik majd akkor a fügefa, és nem fakad rügy a szőlőkben; elpusztul az olajfa termése, s a szántóföldek nem hoznak élelmet; kivész az akolból a juh, és nem lesz marha a jászoloknál én azonban örvendezem az Úrban, és vigadozom szabadító Istenemben." 1) mINDENHolMég akár az ágyban is: Zsolt 149,5: „Ujjongnak majd a szentek dicsőségben, és örvendeznek fekvőhelyükön.” 2) GyülekezetbenZsolt 22,23: „Hadd hirdessem testvéreimnek nevedet, a gyülekezetben hadd dicsérjelek.” Zsolt 35,18: „Hadd adjak hálát neked a nagy gyülekezetben, a nagyszámú nép közt hadd dicsérjelek.” És még számos más hely... (úgy látszik Isten fontosnak tartja számunkra) Legyen dicséretünk a gyülekezetben sokszínűen egységes. (A Szentlélekben!) Mindenki a saját arculatának megfelelően tegye. 3) minden ember és nemzet előttZsolt 96,3: „Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, csodatetteit minden népnek!” Zsolt 40,4: „Új éneket adott számba, Istenünket dicsérő szózatot. Sokan látják és félelem fogja el őket, s az Úrba vetik reményüket.” A Szentírás szerint kell tennünk! 1) kezeink felemelésévelNeh 8,6: „Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent. Erre az egész nép kiterjesztett kézzel ráfelelte: «Ámen, ámen.» Aztán meghajoltak és arcukkal a földre borulva imádták Istent.” Zsolt 63,5: „Áldani akarlak, amíg csak élek, és nevedben emelem fel kezemet.” 1 Tim 2,8: „Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt tisztán emeljék fel kezüket imádságra, harag és viszálykodás nélkül.” A kézfelemelés okai: · A kerubok is ezt teszik szárnyaikkal: 1 Kir 8,7: „a kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyukat a láda helye fölött, s befedték a ládát s rúdjait felülről.” · Felemelt kézzel a gondolatok kevésbé kalandoznak el, így jobban lehet az Úrra koncentrálni. · Összekulcsolt, leeresztett karunk védekező állást biztosít. A felemelt kéz sebezhetővé tesz bennünket. Megadjuk magunkat az Úrnak, készek vagyunk kitárni előtte a szívünket. · Sóvárgásunkat is kifejezi az Úr felé. 2) tapssalZsolt 47,2: „Tapsoljatok mindnyájan, nemzetek, örvendezzetek Istennek ujjongó szóval” Fontos, hogy az Úrhoz közeledő szívvel tapsoljunk. 3) HangszerekkelZsolt. 150,3-5: „Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral!” 4) állvaAz Úr sátrában nem is volt szék. Két fontos szerepe van: · tiszteletet fejez ki: Ő a királyok Királya!!! · aktívan tart bennünket 5) Térdelve, meghajolva, leborulvaJel 19,4: „Ekkor a huszonnégy vén és a négy élőlény arcra borult, és imádták a trónján ülő Istent: «Ámen! Alleluja!»” 6) Énekkel, tánccal, kiáltássalA lényeg: Ha dicsőítesz, add bele mindenedet!!!
A fenti kérdés megválaszolása korántsem egyszerű feladat. Ennek oka talán abban keresendő, hogy mivel az imádat során Istennel találkozunk, annak mélysége Istenhez hasonlóan kibeszélhetetlen, leírhatatlan és végtelen. Így az igazi imádat felette áll minden definíciónak; azt át kell élni. Mégis álljon itt néhány megközelítő leírás: · Az imádat beszélgetés Isten és ember között; dialógus, melynek egy keresztény életét mindig jellemeznie kell · Az imádat azt jelenti, hogy egész valónkat átadjuk Istennek; ez az áldozat, melyet Ő tőlünk egész életünkön elvár. · Az imádat pozitív válaszadásunk a Szentháromság Isten kijelentésére. A keresztények minden cselekedetükkel imádhatják az Urat, melyet szeretetből tesznek az Atya szeretetére válaszolva. Életünk folyamatos imádat kell, hogy legyen, mivel az imádat szabályozza a lelki „anyagcsere-folyamatokat”. · Az imádat a Teremtő és az ember közötti szeretetkapcsolat eredménye; a legtöbb, ahogy valaki isten szeretetére reagálhat. Ez az ember örök elhívásának elsődleges és legalapvetőbb célja. · Az imádat szívből jövő szeretetünk, hódolatunk és dicséretünk kifejezése Isten felé, miközben elismerjük, hogy Ő mindenek felett való Úr. · Az imádat a megváltott ember, azaz a teremtmény megnyilvánulása Istennel, azaz Teremtőjével szemben. Miközben a Szentlélek az írott Igét az ember szívébe írja, az ember akarata, értelme és érzelmei hálával, tisztelettel és hódolattal válaszol annak az Istennek, aki Jézus Krisztus megváltó munkáján keresztül jelentette ki magát. · Az imádat olyasvalami, amit mindenekelőtt a szívünkkel érzünk, majd érzéseinket a megfelelő módon ki is fejezzük. · Az imádat az a képesség, hogy Istent az egész lényükkel: testünkkel, lelkünkkel és szellemünkkel is magasztalni tudjuk. · Az igazi imádatban lényünket minden szégyenérzetet levetkőzve öntjük ki az Úr Jézus Krisztus elé, akivel élő, szeretetteljes kapcsolatban vagyunk. · Az imádat során gyakorlatilag Isten bennünk lévő szelleme találkozik az Atya Isten Szellemével. Legbenső lényünk találkozása Isten legbensőbb lényével. · Az imádat az értelmes teremtmények leglogikusabb viszonyulása Teremtőjükhöz. · Az imádat mérhetetlen szeretet és a legmesszebbmenő engedelmesség. Isten sosem akarta, hogy az imádat tankönyvek témája legyen; kommunikációul szánta Isten és ember között szerettei számára! A DICSŐÍTÉS ÉS IMÁDAT KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK Néha egymástól jól elválaszthatóak, máskor pedig lényegében véve lehetetlen különbséget tenni a kettő között. Egy-egy Istentiszteleten ugyanabban az időben az egyik keresztény dicsőíthet, míg a másik imádja Istent. Az Istenhez való közeledés négy ismert kifejeződési formája, az ima, a hálaadás, a dicsőítés és az imádat egymással nagyon közeli kapcsolatban állnak. Jelentéstartamuk fedheti is egymást. Éppen ezért a dicsőítés és imádat közötti különbségek, melyekkel ebben az alábbiakban foglalkozunk, inkább csak feltételezéseken alapulnak. Azonban segítségünkre lehetnek az imádat lényegének megértésében. Istennek nincs szüksége a dicséreteinkre; nekünk van rá szükségünk, hogy dicsőítsük Őt, mivel ez pozitív irányú változásokat idéz elő bennünk. Ekkor tudjuk csak Istent és önmagunkat helyes összefüggésben látni (Teremtő-teremtmény, Atya-gyermeke, Király-szolga), és enélkül képtelenek vagyunk alázatossá válni. Isten éppen elég dicséretet kap más teremtményeitől – elég jól meglenne tehát akkor is, ha Te vagy én nem lennénk hajlandóak dicsőíteni Őt. 1. Az
Úr a dicsőítőket tehát nem, az imádókat ezzel szemben keresi. Jn. 4,23: „De
eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban
fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának.” 2. A
dicsőítés akár távolságtartó is lehet, az imádat viszont általában intim
közösség Istennel. Az ember anélkül is dicsőíthet, hogy szíve közel lenne
az Úrhoz. Még a kövek is dicsőíthetik Őt. (Lk. 19, 39-40). 3. Míg a dicsőítés mindig hallható vagy látható, az imádat nem mindig nyilvánvaló a külső szemlélő számára. Az imádat lehet csendes és látványszegény is. Arra még csak veheti valaki a bátorságot, hogy megítélje, mennyire dicsőít a másik, hiszen a dicsőítés mindig nyilvánvaló. Azt azonban csak Egyvalaki tudja, hogy tényleg imádjuk-e az Urat. 4. A
dicsőítés nagyrészt horizontális, míg az imádat főleg vertikális cselekvés.
Amikor dicsőítünk, a horizontális síkon is sok minden történik; egymás
előtt hirdetjük az Úr dicséretét, és akár még szólhatunk is egymáshoz. Az
imádat ezzel szemben lényegesen személyesebb, s középpontjában sokkal inkább
Isten személye áll. A dicsőítésnek is vannak vertikális funkciói, és az imádat
is tartalmaz horizontális elemeket, de nem ezek vannak túlsúlyban bennük. 5. A dicsőítés gyakran előkészíti az imádatot. Isten először a dicsőítésre szeretne megtanítani bennünket, mielőtt a mélyebb imádatba belépnénk. Ha ugyanis megértettük, mit jelent egész valónkkal dicsőíteni Őt, akkor nem lesz különösebben nehéz odaadó imádókká válnunk. Ha dicséretünkben gátlásosak vagyunk, minden valószínűség szerint az imádat terén sem lesz ez másként. A dicsőítést az imádat kapujaként is felfoghatjuk. Gyakran könnyebb dicsőíteni, mint imádni az Urat. Így aztán, ha nehéznek találjuk az imádatot, segíthet, ha dicsőítéssel kezdünk. (meg kell jegyezni: a dicsőítés sem biztosítja feltétlenül az imádat küszöbének átlépését.) 6. Az imádatban általában lassú, míg a dicsőítésben inkább gyors dalokat használunk. Bár persze van kivétel, de a lassúbb dalok hangulata inkább az imádathoz illik, míg a gyorsak főleg dicséretre inspirálnak. Ne felejtsük el, hogy a zene csak az imádat „katalizátora”. Az énekszeretet és az imádat között semmiféle összefüggés nincs; sok botfülű keresztény van, aki lélekben (szellemben) és igazságban imádja Istent. Példaértékű annak az asszonynak az imádata, aki drága olajjal kente meg Jézust, hiszen ő maga sem énekelt, mégis a legjobban imádta az Urat (Lk. 7); az imádat ugyanis nem zenei produkcióban merül ki, hanem a szívünkben megy végbe. 7. Az
imádathoz nem kell olyan mértékű emberi erőfeszítés, mint a dicsőítéshez. Mindkét megnyilvánulás egyformán fontos.
Mindkettő kulcsszerepet játszik keresztény életünkben. Ha az imádatot a dicsőítésnél
kívánatosabbnak tartjuk, akkor minden Istentiszteleten az imádatig akarunk eljutni.
De gyakran úgy helyesebb, ha hosszabb ideig dicsőítünk, vagy ha az alkalom
csúcspontjaként, épphogy egy erőteljes dicsőítést szeretnénk elérni. Mindig az
a fontosabb, amelyre a Szentlélek éppen indít bennünket! Felejtsük el, hogy mi hogyan működik, és fejezzük ki inkább egyszerűen Isten előtt a szeretetünket. Él egy nézet a dicsőítés és az imádat különbségeivel kapcsolatban, amely valahogy így szól: „A dicsőítés teremti meg Isten jelenlétét, míg az imádat a mi válaszadásunk Isten jelenlétére”. A probléma ezzel az, hogy a dicsőítésd nem képes „megteremteni” Isten jelenlétét. Isten jelenléte nem dicséreteink, hanem ígérete miatt van közöttünk. Soha el nem hagy, soha el nem távozik tőlünk! Amikor dicsőítünk, a Szentlélek megeleveníti szíveinket, s így Isten jelenlétét intenzívebben érzékeljük. Nem az Ő jelenléte jön és megy – mi nem vagyunk mindig egyformák. Hol jobban tudatában vagyunk jelenlétének, hol kevésbé. Mivel Isten már az alkalom elején is velünk van, imádattal is nyugodtan lehet kezdeni. A másik probléma, hogy nem csak akkor kell imádnunk az Urat, ha már megéreztük jelenlétét. Sokszor nagyon távolinak tűnik, s mégis imádnunk kell Őt. Emlékezzünk Ábrahámra, aki akkor is imádta az Urat, amikor fel kellett áldoznia fiát. Jób a legsanyarúbb állapotában tette ugyanezt (Jób. 1,20). Egyikük sem a kellemes közérzet hatására kezdte dicsérni az Urat. Az igazi imádót a nehéz körülmények sem rettentik vissza. Ha nem tudjuk Istent a legelkeserítőbb helyzetben is imádni, akkor egy olyan dolgot nem értettünk még meg, ami az imádó életnek alapvető része. Az imádat lényege; a negatív körülmények, vagy az érzelmi válság dacára is meghajtom szívemet és életemet a Mindenható előtt, s elismerem, hogy Ő a legfőbb Úr. Akkor is megvallom uralmát, amikor minden ezt kiáltja: „Isten igazságtalan! Nem szeret téged! Már régen el is hagyott!” A valódi imádó ilyenkor így reagál: „ Az Úr az Isten! Áldott legyen az Ő neve!” Az imádat nem mindig szavakból és mondatokból áll, hanem egy bizonyos szintre eljutva elég lélekben leborulnunk az Úr előtt, és csendben, magunkat megalázva elismernünk hatalmát. Minthogy az imádat szeretetünk kifejezőeszköze, sok szempontból hasonló a házastársi szeretethez, amelyet nem feltétlenül kell szavakba önteni ahhoz, hogy a másik érzékelje. Egy-egy pillantás néha többet mond bármely szónál. Sokat lehetne még mondani az imádatról, mégis talán a legfontosabb, hogy törekedjünk annak egyszerűségére, amely egy mondattal talán e-képpen fogalmazható meg: Istent imádni egyszerűen annyit jelent, hogy kitárjuk felé szíveinket, és élvezzük jelenlétét. A GYÜLEKEZETI DICSŐÍTÉS ÉS IMÁDAT CÉLJA Helytelen, ha az imádatot az Istentisztelet felvezetéseként tekintjük, mintha ez alatt kellene az embereknek ráhangolódniuk az igehirdetésre. Ahhoz, hogy felismerjük a gyülekezeti imádat igazi szerepét, meg kell ismernünk 3 fő aspektusát. 1) Elsődleges cél: Az Úrnak szolgálunkNe azzal a hátsószándékkal szolgáljunk az Úrnak, hogy áldást „csikarjunk” ki Belőle, hanem akarjuk áldani Őt, akár nyerünk Tőle valamit, akár nem. Ne koncentráljunk folyton arra, hogy akar-e mondani valamit az Úr, vagy nem. Ha Ő szólni akar, majd szól. Túl szőrszálhasogatók vagyunk. Ha mindenben a hibát keressük, elterelődik a figyelmünk az Úrról. 2) Második cél: Jobban érzékeljük Isten kézzelfogható jelenlétét.Kiv. 33,15-16: „Ha nem te magad mégy előttünk, ne is vezess ki minket erről a helyről! Miből is tudhatnánk meg, én és a te néped, hogy kegyelmet találtunk színed előtt, hacsak velünk nem jársz, hogy így dicsőbbek legyünk minden népnél, amely a földön lakik?” A keresztény közösséget Isten jelenléte teszi egyedülállóvá! 3) Harmadik cél: Melegágyat biztosít a lelki ajándékok számára.Az imádat alatt olyan légkör alakul ki, mely elősegíti a karizmák működését. Isten az alkalmak elején sem zárkózik el attól, hogy szóljon hozzánk, csakhogy akkor még mi nem vagyunk mindig készen, hogy hangját meghalljuk. 4) Negyedik cél: Szabaddá váljanak a kommunikációs csatornák Isten és miközöttünk.Sokszor megpróbálunk elrejtőzni Isten elől. Nem merjük kiszolgáltatni magunkat gyengéd kezének. Emiatt sokan csak suttogva mernek imádkozni és dicsérni az Urat, nehogy valaki meghallja őket. Isten viszont szeretné hallani hangunkat! Én 2,14: „Te, galambom a sziklaüregben, a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat, hadd halljam hangodat! Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!” (a közösség felé) 1) Krisztus testén belül nagyobb egységet teremtKrisztus testében szoros testvéri kapcsolatok kötnek bennünket egymáshoz, de a közös dicsőítés segítségével jobban tudatára ébredhetünk ennek az egységnek. Amikor szem- és fültanúi vagyunk annak, hogy mások hogyan öntik ki a szívüket az Úr előtt, gyakran mi is együtt érzünk velük, szívünk együtt dobban vele. Így növekedik az egység azok között, akik nem félnek mások előtt megnyílni. A sebezhetőségtől való félelem tart vissza bennünket attól, hogy Isten és mások előtt átlátszóvá váljunk. Ahhoz, hogy teljesen megtudjunk nyílni Isten előtt, nem szabad, hogy takargatnivalónk legyen egymás előtt. Vessük le a szent állarcot az életünkről. 1 Ján 4,20: „Ha valaki azt mondja: «Szeretem Istent», és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát?” Azaz, nem lesz részünk mélyebb imádatban, mint amennyire mély és bensőséges kapcsolatot a testvéreinkkel ki tudunk alakítani. 2) Módot ad az egymás felé való szolgálatra.Sose mondjuk az Úrnak, hogy így meg úgy szeretjük, ha képtelenek vagyunk ezt másokkal szemben gyakorolni! Az Istentiszteleteken erre páratlan lehetőségünk kínálkozik. 3) Azért is dicsőítünk, hogy az Igazságot tanítsuk és megerősítsük.Pál apostol mondja:
Ef 5,19: „Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek,
énekeljetek és zengedezzetek szívetekben az Úrnak!” 4) Dicsőítéskor lehetőség nyílik hitünk megvallására.Azok, akik még a gyülekezet előtt is szégyellik megvallani hitüket, sosem lesz merszük a kívülállókkal is megosztani azt. 5) Dicsőítéskor Isten dicsőségét is hirdethetjük a hitetlenek előtt.Dicsőítő
alkalmainkra világiak is eljönnek, hogy megnézzék, mit is csinálunk. Tárjuk ki a gyülekezeti ajtókat, húzzuk fel a redőnyt, sőt nyissuk ki a gyülekezeti ajtókat, csavarjuk fel a hangerőt, és az egész világ előtt hirdessük az Úr dicséretét! A nagy, virágzó és evangelizáló közösségekben sosem langyos a dicsőítés, hiszen a közösség csak akkor fog lelkeket aratni, ha először dicsőítő közösségé válik. 6) A dicsőítés szívünket felkészíti Isten Igéjének befogadásáraA dicsőítés mint az eke a szántóföldön, úgy készíti elő szívünket az Úr szavára, mivel az igazi imádók – akik éheznek valóban utána – szívében talál leginkább helyet. 1) Felszabadítja Isten népét, hogy gátlások nélkül fejezhesse ki önmagát Isten előtt.A gátlások nélküli dicsőítést nem valamilyen külső megnyilvánulásról lehet felismerni, hanem arról, hogy teljesen átlátszókká válunk az Úr előtt, ahogyan az a mennyben is lesz. 2) Az imádat segít, hogy érzéseinket szavakba tudjuk önteniMivel néha nehéz elmondani az Úrnak, hogy mi is rejlik valójában a szívünk mélyén. 3) Az imádat növeli hitünket.A hit Isten Igéjének hallásából fakad. Miközben kimondjuk az Igét, hitünk megvallásunkhoz mérten növekedni kezd. 4) Az imádat megszentel bennünket.Mindannyian ahhoz leszünk hasonlóvá, akit, vagy amit imádunk. Ránk keresztényekre éppúgy igaz ez, ugyanis a dicséret alatt Isten a képmására változtat el bennünket! 2 Kor 3,18: „Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által.” 5) A közösségi imádat hatására az imádó életmód mellet is jobban el tudjuk kötelezni magunkat.A közösségi dicsőítésnek arra kell ösztönöznie bennünket, hogy egész héten át következetes dicsőítő életet éljünk. Ha a heti dicséret élő, és erőteljes, abból a hétköznapokra is új lendületet meríthetünk. Az imádat késszé tesz bennünket arra, hogy mindig együtt tudjunk mozdulni az Úrral. Az imádat megpuhítja a szíveket és
érzékennyé teszi szellemünket, hogy észrevegyük, ha Istennek mozdul a keze.
Amikor Isten valami újat cselekszik, azt gyakran a legváratlanabb és
szokatlanabb módon teszi. Ha nem vagyunk ráhangolódva Szentlelkére, akár el is
utasíthatjuk terveit. Ha azonban kitartóan és szünet nélkül dicsőítjük Őt,
látni fogjuk, mikor és merre mozdul az Úr. 1) BűntudatA bűntudat és kárhoztatás jelentik a legnagyobb akadályt dicsőítő alkalmainkon. Jézus csak azután mondta a bűnös asszonynak, hogy bűnei megbocsáttattak, miután az, bár bűnösen, de olyan őszintén és túlcsorduló szívvel imádta Őt. A megtisztulásnak nem az a célja, hogy az Urat imádhassuk. Éppen ellenkezőleg: imádjuk Őt, és ennek következtében tisztulunk meg. Csupán egy esetben helytelen bűnökkel terhelve is az Urat imádni: akkor, ha nem akarunk megváltozni! A bűntudattól és önvádtól gyötrődve sajnos sokszor fordítunk hátat és bújunk el a gyógyulás és bűnbocsánat Forrásától. 2) BüszkeségA büszkeség bűn. A büszke embert jobban érdekli, hogy mások hogyan vélekednek viselkedéséről, minthogy az Úrnak mi a véleménye. „Soha ne tégy semmit azért mert mások néznek, de soha ne habozz megtenni valamit azért, mert mások néznek.” Nehezen szoktuk tudni leleplezni. 3) Hedonista befolyásNe csak akkor imádd az Urat, ha kedved van hozzá! 4) elbizakodottságTúl lazák vagyunk. Elvárjuk Istentől, hogy akkor is kiöntse ránk kegyelmét, ha egész héten semmilyen áldozatot nem hoztunk - imádságban , megalázkodásban stb... 5) szemlélőként való hozzáállásElnézelődünk a dicsőítés alatt, hogy ki mit csinál, ahelyett, hogy imádnánk az Urat. Az imádatot nem az egyik fél adja elő a másik fél számára. Senki nem imádhatja az Istent másvalaki helyett. Nem néző egyikünk sem, hanem együtt kell magasra emelnünk az Úr dicséretét. Lépjünk túl a horizontális síkon. 6) érzelgősségHa a dal zenéje fontosabb lesz, mint a mondanivalója. Leggyakrabban megszokásból, az oda-vissza ismert daloknál fordul elő. Elveszítik erejüket ezek az énekek, mert többé nem vonják be értelmünket az imádatba. A zene csupán eszköz és nem cél. 7) ha csak a szánkkal közeledünk istenhezAz Úr szerint jobb, ha ki sem nyitjuk a szánkat, minthogy színleg dicsérjük Őt. 8) félelem, hogy manipulálni akarnak bennünketMegengedem-e magamnak azt a luxust, hogy azért nem imádom az Urat, mert irritál a dicsőítésvezető? De hiszen Isten minden emberi gyengeség ellenére méltó a dicséretre. 9) „de hát így még sosem csináltuk”Az eltunyulás legjobb ellenszere, ha új formákba öntjük dicséretünket, melyeket az Úr tartogat számunkra. Megjegyzés: Az alábbiak arra az esetre vonatkoznak, ha ugyanaz a személy vezeti a zenei- és dicsőítő szolgálatot. Azért fontos, hogy a kisközösségi alkalmaktól egészen a nagyobb rendezvényekig legyen egy az éneklés koordinálásáért felelős személy, mert ő szabja meg a dicsőítés és imádat irányát és menetét. Míg ha bárkinek lehetősége van elkezdeni egy éppen eszébe jutó dalt, az cél nélküli csapongáshoz vagy akár rendetlenséghez is vezethet. Ha többen vezetik az éneklést, s minden dalt más választ ki saját kedve és érzései szerint, az alkalom nem fog egy irányba haladni, a hangsúly pedig mindig más és más területekre, témákra helyeződik át. Másrészt technikai szempontból, ritmikailag egységet teremt a zenészek és a közösség többi tagja között. 1) Imádónak kell lennieEz a legfontosabb követelmény. Aki nem él imádó életet, ne is kísérletezzen a dicsőítésvezetéssel! Imádónak az nevezhető, aki önfegyelmet tanult, aki megtanulta, hogyan rendelje alá magát naponta Krisztus uralmának érzéseitől és életkörülményeitől függetlenül. A dicsőítésvezetőnek ilyen szívvel és élettel kell rendelkeznie. 2) Mélyen gyökerező és gyümölcsöző lelki életSzorosan kapcsolódik az előzőhöz. Semmi szükség nincs rá, hogy gyülekezeteinkben a lelki élet terén járatlan egyének vezessék a dicsőítést. 3) Ismernie kell az adott közösség dicsőítési stílusát és szokásaitHa valakit egy számára ismeretlenközösségben kérnek fel vezetésre, időt kell hagyni neki, hogy a helyi szokásokkal, s az ott énekelt dalokkal megismerkedjen, mielőtt neki magának kellene dicsőítést vezetnie. 4) Zenei szempontból meg kell felelnie a helyi követelményeknekMinden
közösség maga dönti el, hogy milyen zenei színvonalat tart elfogadhatónak, s a
jelöltnek ezt a kritériumot szükséges betöltenie. Elég valószínűtlen, hogy
bárhol is megválasztanának valakit dicsőítésvezetőnek, akinek semmi hangja
nincs. Az ilyen személy minden bizonnyal sokkal hatékonyabb lehet más
szolgálati területeken. 5) Jó hírű személy kell, hogy legyenHa valakit életvitele, vagy korántsem példás családi élete miatt nem tisztelnek a hívők, attól, hogy feláll az emelvényre, még semmi nem fog megváltozni. 6) Késznek kell lennie a csapatmunkáraA dicsőítésvezető rugalmas, könnyen együttműködik a pásztorral és a dicsőítő csoport többi tagjával. 7) Helyesen kell viszonyulnia a közösséghez, a pásztorhoz és a közösségi hívekhezHa titkon fenntartásai vannak a pásztorral kapcsolatban, vagy ha fontosabb kérdésekben másként gondolkozik, mint a közösség, nem sok időt bír majd ki abban a közösségben. 8) Késznek kell lennie elköteleznie magát a szolgálat mellettPásztorhoz
hasonlóan minden istentiszteleten jelen kell lennie, ahol szükség van rá;
kivételt ez alól csupán betegség vagy más sürgős esetek jelenthetnek. Ez
áldozatokkal, lemondással jár. 9) Lelkes, barátságos és kedves személyiségnek kell lennieHa nem lelkesen végzi a dolgát, nem valószínű, hogy a közösség tagjai bármilyen érdeklődést is mutatnak majd a dicsőítés iránt. Ha nem barátságos, ha nem bánik jól az emberekkel, az emelvényre fellépve sem lesz közkedvelt egyénné. A hívők nem szívesen fognak engedelmeskedni annak, aki ilyen befelé forduló vagy éppen mogorva ember. A fentiek ne elrettentésül szolgáljanak, inkább legyen segítségünkre abban, hogy minél tökéletesebben tudjuk szolgálatunkat teljesíteni. Különbséget kell tenni a dicsőítésvezető azon tulajdonságai között, melyekkel már beiktatása előtt rendelkeznie kell, s azon készségek között, melyek csak idővel és gyakorlás útján sajátíthatók el. Ha túl magas követelményeket állítunk fel, végül senki sem fog megfelelni nekünk. Akinek van a dicsőítésvezetéshez adottsága, s fejlődni is kész, az gyorsan fog növekedni, szolgálata pedig egyre hatékonyabbá válik. A gyakorlat elengedhetetlen tényező. Minden közösség a valós, őszinte dolgokra reagál a legkészségesebben. Ezért is fontos, hogy a dicsőítésvezető hétköznapjaiban is ugyanaz a személyiség legyen, mint az emelvényen állva. A belső értékek mellet fontos, hogy a külső dolgok is rendben legyenek. Így törekedni kell az alkalomhoz illő öltözetben megjelenni, megfelelő ápoltsággal társulva. Minél jobban ért valaki a zenéhez, annál sikeresebben tudja az imádat lelki és zenei oldalát összehangolni. Lehet, hogy hatalmas kenetet érzünk a szolgálathoz, ha azonban a zenekar melléfogásaink és ügyetlenségeink miatt majd felrobban a dühtől, nemigen fogunk túl messzire jutni. Néhány dolog segíthet abban, hogy mind zenei képességeink, mind zenénk minősége fejlődjön: – Az éneklés terén fejlődhetünk. Ha lehet, vegyünk énekórákat: ez javíthat hangképzésünkön és hangszínünkön egyaránt. Gyakoroljunk, míg énekhangunk kellemessé válik (igen, ez is fejleszthető!), s törekedjünk arra, hogy hangunk élettel teljen meg. – Hangszertudásunkat is fejleszthetjük hasonlóképpen – Tanuljunk meg kottát olvasni. A dicsőítésvezetőnek az új dalok dallamát biztosan és helyesen kell tudni elénekelni. – A dicsőítésvezetőnek mindig a fődallamot kell énekelnie. Ne csináljon szokást a szólózásból, mivel az emberek nem fogják tudni követni az énekeket. – A dicsőítésvezető, mint karmester is fejlődhet. Bizonyos kézmozdulatok pótolhatatlan segítséget fognak jelenteni a kommunikációban, mind a zenekar, mind a hívek felé. Ne féljünk attól, hogy kezeink a ritmussal összhangban mozogjanak. A jó zene segít felszabadítani a szíveket. Épp ezért biztatnunk kell a zenészeket, hogy állandóan folytassanak zenei tanulmányokat, és rendszeresen gyakoroljanak. Próbálják elsajátítani az improvizációt minél jobban, mivel ez sokkal hatékonyabbá teszi a közösségi dicsőítést. Amennyire igényesek vagyunk a zenében, valószínűleg annyira vagyunk igényesek az élet más területén is. Ha szeretnénk hatékony evangelizációt folytatni, döntő fontosságú, hogy látogatóinkat megragadja-e életünk és szolgálatunk minősége. Régóta felismerték már keresztény körökön belül, hogy a színvonalas zene különösen nagy vonzerőt jelent a kívülállók számára, ezért semmiképp sem szabad azt elhanyagolni. Gyakran előfordul, hogy egyes zenei vezetők, túlzott elvárásokat támasztanak a zenészcsoport tagjaival szemben. Emiatt a zenészcsoporton belül feszültségek alakulhatnak ki. Mivel mindenki a kezdeti lépésektől formálódik Isten dicsőítőjévé, nem szabad türelmetlennek lennünk egymás felé, hanem az Úrtól elkért bölcsességgel és szeretettel kell vezetnünk egymást a szolgálatban. 1) Rendszeres imaéletEz a legfontosabb. Először Isten felé kell szolgálnunk és csak aztán az emberek felé. Csak így fogjuk tudni meghallani a Szentlélek finom rezdüléseit. Imádkozásainkon keresztül mutathatjuk meg Istennek, hogy komolyan vágyunk egyre érzékenyebbé válni rezdüléseire. Miközben dicséreteinkkel és imádatainkkal az Úrnak szolgálunk, imádkozhatunk a Lélek által, s hit által elfogadhatjuk Tőle a felkenést, melyet életünkre és szolgálatunkra helyez. Mivel a dicsőítésvezető a szellemi harctér frontvonalán szolgál, különösen fontosnak érzem megemlíteni a felkészüléshez még a rendszeres böjtöt, virrasztást is. (Az ima-böjt-virrasztás hármas még Jézus életében is különösen fontos szerepet játszott.) 2) A közösségi alkalom előtti este vagy aznap reggel is félre kell vonulnunkÉs egyedül imádnunk az Urat. A gyülekezetbe belépve már harcra készeknek kell lennünk! 3) Hangilag is felkészülten menjünk el az összejövetelreHa még mindig gombócot érzünk a torkunkban, néhány percnyi skálázással bemelegíthetjük hangszálainkat. 4) A pásztorral, vagy az alkalom vezetőjével mindig egyeztessünk, hogy mi lesz a prédikáció témájaEz nem csak nekünk jelent segítséget, hanem együttműködési készségünket is megmutatja. 5) Soha ne legyünk késésben a dicsőítés előttMivel elengedhetetlenül fontos, hogy megnyugodjunk és összhangban legyünk a Szentlélekkel. Ha korán felkelünk, hogy az Úr előtt is időzhessünk, készek leszünk figyelni a Szentlélek finom rezdüléseit. 1) Légy pontos!Megbízhatóságunkat fogja tükrözni a pásztor és a közösség felé. Ha késünk vagy szétszórtak vagyunk, azzal már jeleztük is komolytalan odaszánásunkat a szolgálat felé. 2) Légy természetes!légy önmagad, ne utánozz egy másik dicsőítésvezetőt, bármennyire felnézel is rá, s a pásztor stílusát se vedd fel! (természetesen tanulni lehet). Szolgálatunk csak akkor teljesedhet ki és válhat igazán hatékonnyá, ha felfedezzük, kik vagyunk mi magunk Istenben. Az tölthet el bennünket egyedül megelégedéssel, ha mások előtt is ehhez mérten viselkedünk. Segít, ha arra gondolsz, hogy önmagadhoz képest Isten mennyit alakította szolgálatodat. Tapasztalatom szerint sokan azért vesztik el lelkesedésüket, mert mindig azt nézik, hogy a másik testvért hogyan növeszti az Úr és azt csak alig látják meg, hogy saját magukban milyen munkát végzett. Egyébként is, mindenkinek azzal a talentummal kell elszámolnia, amit ő maga kapott. 3) Az istentiszteleten hagyjunk időt az Úr munkájára.Ha igazán szeretnénk meghallani Isten üzenetét, tudjunk időt szakítani erre, hadd döntsön Ő az istentisztelet menetéről. Ne ragaszkodjunk görcsösen az előre megtervezett menethez (dalok listája, stb...) 4) Csak éppen annyi dalt énekeljünk, amennyi szükségesHa már elvezettük az embereket az Ő hegyére, ne törjük meg egy újabb énekkel a Vele való párbeszédet. Persze egy jól megválasztott dal mélyítheti is azt. Vagy ne ültessük le az embereket a dicsőítés kellős közepén. Ez olyan, mint amikor egy vödör vízzel eloltanánk a tüzet. 5) Légy kreatív és találd fel magadMindig próbáld megtalálni az adott pillanatnak megfelelő éneket. Ezért mindig légy résen az alkalom alatt. Légy rugalmas a Lélek által! (tanulmányozd a repertoárodban lévő dalok szövegét, hangulatát stb...) A dicsőítésvezető hölgyeknek javasolt, hogy mindig maradjanak nőiesek, és óvakodjanak az erőszakos, agresszív megnyilvánulásoktól. Ha kedvesen és természetesen végzik szolgálatukat, a közösség nagyra értékeli és szívesen követi majd őket. Sok dicsőítésvezető maga is zenész, ezért vezetés közben valamilyen hangszeren is játszik. Ez általában zongora vagy gitár. Ennek számos előnye van: · nem kell megállnia és bejelentenie, hogy melyik ének következik. Ez sokkal nagyobb mozgásteret biztosít neki. · A csak énekes dicsőítésvezető távol áll a többi zenésztől, míg ha egyben zenész is, könnyebb útmutatásait a többiek felé eljuttatni. Megvalósíthatja saját elképzelését hangszerén. Tud a Szentlélek kenete alatt improvizálni, s nem kell ezt másoktól várnia. · A hangszer mögött (különösen zongora esetén) kevésbé lesz feltűnő az embereknek. Nem vonja el figyelmüket az Úrról. A zenész dicsőítésvezetőnek hármas feladata van. Zenélni, énekelni és közben a Szentlélekre figyelni. Ezért fontos, hogy az énekeket álmukból felébredve is ismerjék, hogy minél több jusson a Lélekre való figyelésre! Ehhez sok idő és gyakorlás kell. A dicsőítésvezetőnek a buzdítás a feladata. Egyetlen dicsőítésvezetőnek sem szabad manipuláció útján valamilyen válaszadásra késztetni az embereket; ehelyett inspirálnia kell őket a reagálásra, mégpedig személyes példáján keresztül. Bátorítóan és lelkesítően kell vezetnie a közösséget, de az embereket döntési szabadságuktól nem szabad megfosztania. Sose kényszerítsünk senkit valaminek a megtételére, akkor sem, ha nemes szándék vezérel bennünket. A jó vezető nem manipulál, hanem kiválóan buzdít. A vezetőnek a hatékonyság érdekében egyfelől mindenki számára láthatónak kell lennie, ugyanakkor azonban szinte láthatatlanná is kell válnia, hogy a közösség figyelme a horizontális síkról a vertikálisra helyeződjön át. A tapasztalat azt mutatja, hogy örömteli, imádó
lelkületet sugározva válhat leginkább észrevétlenné. Aki ránéz, annak figyelme
is a mi figyelmünk tárgyára, azaz az Úrra fog terelődni. A szem becsukásával kapcsolatban elmondható: a hatékony dicsőítésvezető időről-időre rápillant a közösségre, hogy lássa, mennyire „vevők”, de látszódik rajta, hogy ő maga is imádó mindenekelőtt. Összefoglalva: Megteremteni a lehető legjobb körülményeket ahhoz, hogy az emberek az Urat imádhassák. Fontos, hogy az életünkön különleges kenet legyen, amellyel az imádathoz szükséges légkör megteremthető, ezt követően azonban mindenkinek jogában áll megragadni vagy nem megragadni az alkalmat. A kenethez kapcsolódóan fontosnak tartom megjegyezni, hogy amennyiben hívást érzel a dicsőítésvezetésre, ragadd meg az alkalmakat és figyeld Isten megerősítő visszajelzéseit (legtöbbször emberek által, de előbb-utóbb Isten közvetlen hangját is megérthetjük). Idővel elválik, hogy tényleg az Úrtól van-e a szolgálatod. Miért írok ilyet? Mert a zenei tudás még nem biztos, hogy dicsőítést vezető szolgálattal egyenlő. Kérjük Istent, hogy szolgálatunkban a zene csak eszköz legyen. (segít a növekedésben, ha néha hangszerek és ének nélkül is vezetsz dicsőítést.) A dicsőítésvezetőnek ezért így kell hozzáállnia az emberekhez: „Én az Urat fogom imádni. Ha akarsz, csatlakozhatsz hozzám és a dicsőítő csoporthoz, s élvezheted Isten jelenlétét, de egy biztos: akár jössz, akár maradsz, mi veled vagy nélküled imádni fogjuk az Urat!”. Ne foglalkozz vele, hogy követnek-e vagy sem. Csatlakozz azokhoz, akik készek veled együtt szellemi áldozatokkal áldozni az Úrnak! Az igazi dicsőítésvezetők nem is mi vagyunk,
hanem a Szentlélek! Mi csupán eszközei lehetünk neki. Az imádatra úgyis csak Ő
tudja megnyitni a szíveket. Engedjük, hogy Ő irányítson! Figyelmünk sose terelődjön el az Imádat Tárgyáról
a módra (külsőségek). Hallottam már ilyen megjegyzést is egy alkalommal. „Ja, nem is az X.Y. fogja vezetni a dicséretet? Akkor el sem megyek.” Amennyiben az a célunk, hogy a közösség velünk együtt dicsőítsen, határozottan és biztosan kell vezetnünk az alkalmat, ez tudniillik megnyugvással tölti el az embereket. Magabiztosan és optimistán hassunk az emberekre. Mindemellett a legfontosabb feladatként azt kell megtanulni, hogy miként lehet kiengedni az irányítást a kezeink közül. Az igazi imádatnak épp ebben rejlik a titka! Ehhez először önuralomra van szükségünk. Ha megtanuljuk az önuralmat magunk felett, várhatjuk, hogy a Szentlélek vezessen bennünket. Íme néhány módszer, melyek segítenek az irányítás átadásában: –
Lépj távolabb a mikrofontól és feledkezz bele Istenbe! –
Ne kezdj bele egy új dalba! –
Térdeljünk le! Ha megengedjük az imádat alatt, hogy valóban Istené legyen az irányítás szükségét érezhetjük annak, hogy így szóljunk a közösséghez: „Élvezzük még Isten jelenlétét! Nem tudom, mi történik, de érzem, hogy az Úr sok mindent végez most el a szívekben. Időzzünk még egy kicsit a közelségében, s engedjük, hadd munkálkodjon az életünkben!” Az ilyesfajta hozzáállás jól tükrözi, hogy megértettük, milyen végesek is a képességeink nekünk, dicsőítésvezetőknek. Soha ne gondoljuk, hogy a keresztények, csak mert eljöttek az istentiszteletre, rögtön készek dicsőíteni is. Ha a nyáj erőtlen és csüggedt, vagy ha bűnök és kárhoztatás terheli őket, képtelenek azonnal megnyitni a szívüket Isten előtt. A vezetőnek feladata, hogy szeretettel, megértéssel és prófétai kenettel vezesse a rábízottakat, míg azok teljesen alá nem tudják rendelni magukat a Szentléleknek. A bátorítás nem jelent kényszerítést, vagy manipulációt, sokkal inkább a meggyőzéshez áll közel. Ha buzdítunk, határozottan kell tennünk, hangosan és érthetően beszéljünk. Sose mutassuk ki csalódottságunkat, sőt minden tettünkből és mondatunkból szeretetnek, melegségnek és türelemnek kell sugároznia. Egyedül ez a melegség képes megpuhítani az emberek szívét. Érdemes a buzdításokkal előre is készülni és alkalomadtán „harcba vetni”. A készület mindig hatékonyabbá teszi az imaalkalmat. Érdemes még akár buzdító jellegű igelistákat is előre elkészíteni. Buzdításaink mindig legyenek rövidek és lényegre törők. A dicsőítést hagyományosan egy személy vezeti, aki egy jól látható helyről irányítja az éneklést. Az elmúlt években azonban egy újfajta szemlélet kezdett teret hódítani, miszerint a dicsőítésvezetőnek egy „dicsőítő-csoporttal” együtt kell az imádatot vezetnie. A dicsőítést továbbra is egy személy irányítja, csakhogy olyan csapat veszi körül, amely osztozik látásában és célkitűzéseiben. Csapatmunka A dicsőítésvezető szerepe A pásztor és a dicsőítésvezető kapcsolata A vezető zenész A zenészek A csoport tagjaival szemben támasztott követelmények Az énekesek A csoport többi tagja A szolgálat célja
I. A csapatmunka előnyei A csoport kétféleképpen is növelheti a vezető hatékonyságát. 1. Először is, a csoport biztonságot és segítséget jelent. Mivel nem mindig tud a vezető száz százalékig együtt mozdulni Isten Lelkével, ezért a „gyenge” pillanatokban nagy szükség van mások támogatására és erősítésére. 2. A jó csapat másfelől erőt és egységet is jelent.
Lehet egy vezetőnek önmagában is áldott szolgálata, hatékonysága azonban
megsokszorozódik, ha vezetésének engedelmeskedve mások is komoly erőfeszítéseket
tesznek a cél érdekében. Nem elég, ha egyes személyeknek különleges kenet van
az életén; szükséges, hogy az ilyen vezetőket egy csoport támogassa, így
növekedhet csak a szolgálat hatékonysága. 3. A dicsőítőcsoport rendszerint három részre osztható: a
dicsőítésvezetőre, a zenekarra és az énekesekre. A hangosításért és a
kivetítésért felelős személyek.
Minthogy
a pásztor tartozik felelősséggel Istennel szemben mindenért, ami a közösségben
történik, a dicsőítő-csoport tevékenysége is az ő felügyelete alá esik. Ő ad a
csoportnak látást és motivációt. Tudnia kell, hogy egy-egy istentisztelet
milyen irányba tart – így tud csak egységben szolgálni a dicsőítőkkel. A
dicsőítéssel kapcsolatos céljait és filozófiáját meg kell osztania a
csoporttal, s szorosan együtt kell velük munkálkodnia a célok elérése
érdekében. III. A dicsőítésvezető szerepe 1. A dicsőítésvezető elsősorban vezeti a közösséget, a zenészeket és az énekeseket. Figyelme két terület között oszlik meg: törődnie kell egyfelől az alkalom zenei szempontjaival – ez mindenekelőtt a zenészeket és az énekeseket érinti; másfelől a szellemi oldallal is foglalkoznia kell, és itt elsősorban a közösségre fontos odafigyelnie. 2. Másodszor általában a dicsőítésvezető választja ki és kezdi el az énekeket egy-egy istentiszteleten. Az előző fejezetben már részletesen megnéztük a dicsőítésvezetőkre háruló feladatokat, de nem lehet elégszer elmondani, hogy neki mindig imádónak kell lennie, s ezzel példát adnia a többiek elé. 3. Talán
szükségtelen hangsúlyozni, hogy milyen fontos az új dicsőítésvezetők kiképzése.
A vezető leginkább úgy nevelhet ki újabb vezetőket a közösségben, ha képzi és
tanítványaivá teszi őket, ha „megsokszorozza magát” bennük. Istennek
az kedves, ha ők ketten szinte szavak nélkül is megértik egymást, s egységben
tudnak szolgálni ahelyett, hogy a rivaldafényért versengenének. 1. Tisztelet révén egészséges egymásrautaltság alakulhat ki közöttük. A pásztor jobb, ha ki sem nevez olyan személyt a dicsőítésvezetői posztra, akinek nem tudja elismerni szellemi érettségét és a Szentlélek iránti érzékenységét. Nem tisztességes valakit a dicsőítésvezetés szolgálatába beállítani, majd a bizalom hiánya miatt eleve meghiúsítani vagy felülbírálni a szándékait. Ha köztudott, hogy a dicsőítésvezető még csak most tanulja a szolgálatát, a pásztornak elegendő mozgásteret kell biztosítania a számára, hogy hibáiból tanulva is fejlődhessen és növekedhessen. 2. A szolgálat célja az, hogy
Isten népe – bármely csatornán keresztül – áldást nyerjen. 3. Kapcsolatuknak a
kommunikáció is elengedhetetlen feltétele. Semmi sem teheti tönkre annyira a
kettőjük közötti jó viszonyt, mint az őszinte kommunikáció hiánya. Bár a
dicsőítésvezető és a vezető zenész gyakran egy és ugyanaz a személy, ennek nem
feltétlenül kell így lennie. Amennyiben két különböző személy vezeti a
dicsőítést és irányítja a zenészeket, néhány sajátságos kérdés merül fel,
melyek mindenképpen magyarázatra szorulnak. VI. A zenészek A közösségi dicsőítés tőlük is nagyban függ. A Krónikák első könyvéből
kiderül, hogy Dávid nagyon komoly figyelmet szentelt a szentélyben folyó zenei
szolgálatnak: „Meghagyta továbbá Dávid a leviták vezetőinek, hogy rendeljék ki
testvéreik közül az énekeseket a hangszerekkel, a lantokkal, hárfákkal és
cintányérokkal, hogy felzendüljön az örvendezés szava.” (1 Krón 15,16). „Rajta
kívül otthagyta Hemánt, Iditunt s a többieket, akiket név szerint kiválasztott,
hogy dicsérjék az Urat, „mert irgalmassága örökkévaló” (1 Krón 16,41) Amelyeket a csatlakozással vállalnak. Mindenek előtt: rendszeresen
kell járniuk a próbákra. A próbáknak nem csupán zenei szempontból van
jelentőségük, sőt elsősorban nem is a gyakorlás a céljuk. Ekkor nyílik
lehetősége a csoporttagoknak, hogy némi időt töltsenek együtt, hogy szívükben
és lelkükben egységre jussanak. Bár a gyakorlás is fontos, mégis csupán
másodlagos szempontnak tekinthető. · Dicsőítés és imádat. A próba jelentős részét közös imádatban kell eltölteni, különösen akkor, ha a csoport nemrégiben alakult, s még csak most próbálnak közös látásra jutni. Miközben Isten jelenlétében együtt időznek, s közösen szolgálnak az Úrnak, szívük folyamatosan eggyé válik. Ez a szellemi egység sokkal inkább kívánatos, mint a zenei összhang. Az erő és a hatékony szolgálat csakis ebből a fajta egységből fakadhat. · Tanítás és bibliatanulmányozás. Meg kell tanítani a csoportot a dicsőítőszolgálat bibliai alapelveire. · Megbeszélés. A vezetőnek meg kell osztania a dicsőítéssel kapcsolatos látását, s a csoport tagjainak egymás gondolkozását, érzéseit is meg kell ismerniük. Az ilyen megbeszélések segítségével válhatnak világossá a közös célok és alapelvek. · Imádság. A csoport soha nem tud felülemelkedni az „átlagoson”, ha nem akar imádkozó csoporttá válni. ·
Zenei próba. Bár a tulajdonképpeni próba utolsóként kerül említésre,
fontosságát semmiképpen sem szabad elhanyagolnunk. A 2Krón 5-ben olvasható
történet arról számol be, hogy miként töltötte be Isten dicsősége a salamoni
templomot, amikor az énekesek és a zenészek egységben emelték magasra az Úr
dicséretét. Mivel a zenészek és sz énekesek – mind zeneileg, mind szellemileg –
egységben voltak, Isten dicsősége szállt alá a papokra. A csoport tagjainak az istentisztelet előtti imádkozáson is ott kell lenniük, hogy a zenészek és az énekesek már szolgálatuk megkezdése előtt eggyé váljanak szellemben. A csoportban való szolgálat iránt mindenkinek komolyan el kell köteleznie magát. A csoport tagjainak lelkes hozzáállást és jó együttműködő-készséget kell tanúsítaniuk. Az eredményes munkához nem elég, ha egymással jól kijönnek, a vezetővel is tudniuk kell együtt dolgozni. A tagoknak a helyreigazítást és az utasításokat is el kell tudniuk fogadni. A „tanítható emberek” felbecsülhetetlen értéket jelentenek a szolgálatban. Végül minden zenésznek zenei
szempontból is rugalmasságra van szüksége, vagyis készeknek kell lenniük
változtatni egyéni stílusukon, ha azt a közös érdek úgy kívánja. Ez egy igen
kényes kérdés, mivel a zenészek gyakran a személyük elleni támadásnak tekintik,
ha valaki a játékukra tesz bíráló megjegyzéseket. Ez a zenészek többségének az
egyik legérzékenyebb pontja, zenei stílusukat ugyanis egyéniségük részének
tekintik. Aki tehát játékukat kritizálja, az az egyéniségüket kritizálja. Ezért
fontos már az elején leszögezni, hogy mindenkinek rugalmasságra kell
törekednie. A csoport egysége a cél, s ezért mindenkinek fel kell tudnia áldozni
az egyéni és öncélú virtuózkodást A
dicsőítő-csoportban szolgáló énekesek azért állnak a közösség előtt, hogy „vizuális
segédeszközként” ösztönözzék az embereket a dicsőítésre. Egész lényüknek ezt az
üzenetet kell hordoznia: „Isten üdítő folyama árad ma közöttünk – ugorjatok ti
is bele!” Fő feladatuk, hogy Krisztus örömét és békességét sugározzák; hangbeli
képességük emellett csak másodlagos szempont. 1.
A mikrofon biztonságérzetet ad. Aki
mikrofon mögött áll, általában nagyobb biztonságban érzi magát, mintha csak úgy
odaállították volna a közösség elé. Ha az énekesek előtt mikrofon van,
könnyebben fel tudnak oldódni. 2.
Tekintélyt kölcsönöz. A közösség
könnyebben elismeri azt a személyt, akinek a dicsőítésvezető mikrofont adott a
kezébe. A mikrofonnal egyúttal hatalom is adatik az illetőnek. 3.
Lehetővé teszi a prófétai éneklést.
Amikor a csoport bármely tagja profetikus dalt énekel, mindenki számára hallhatóbb
lesz, ha ehhez mikrofont használ. 4. Az énekesek megtámasztják a dicsőítésvezető hangját. Énekelhetnek a dicsőítésvezetővel megegyező dallamot vagy kellemes, inspiráló szólamokat. Nem szabad azonban az énekesek hangját túlzottan kierősíteni, ebben az esetben ugyanis túl fogják harsogni az egész közösséget. Nem az a cél, hogy néhány kiválasztott ember hangja legyen hallható a közös éneklés helyett. Az énekesek azért állnak elöl, hogy a többieket segítsék és bátorítsák, inspiratív szolgálatuk által ugyanis az emberek könnyebben kitárják a szívüket és bátrabban kieresztik hangjukat. Ha ellenben úgy érzik, hogy az ő hangjuk tölti be az egész termet, sokkal visszafogottabban énekelnek. A szólisták hangját ezért a megfelelő mértékben kell kierősíteni, s így kialakulhat a közös dicsérethez szükséges légkör. Ebben a légkörben a közösség tagjai felszabadulnak, és a dicséret alatt valóban bekerülhetnek Isten jelenlétébe. Ha a
közösségben tánccsoport is működik, azt is a dicsőítő-csoport
részeként kell kezelnünk. Részt kell venniük a próbákon, s osztozniuk kell a
csoport látásában. Bármily szokatlanul is hangzik, de a hangtechnikus is a dicsőítő-csoport egyik fontos tagja. Fontos, hogy annyiszor találkozzon a csoport tagjaival, hogy jó munkaviszony alakulhasson ki közte és a zenészek, illetve az énekesek között. A hangtechnikus örömmel fog a szolgálat alatt rendelkezésünkre állni, ha dicsőítés közben időről időre mindenki előtt kifejezésre juttatjuk, mennyire értékeljük a szolgálatát. A dicsőítő-csoportnak az írásvetítőt vagy diavetítőt kezelő személy is fontos tagja. A közösségben a zenei beállítottságú testvérek többsége általában a kórus vagy a zenekar tagja, így aztán valaki másra marad a vetítőkezelés feladata. Ha ez nem konyít a zenéhez, annak – a tapasztalatok szerint – kudarcokkal kell szembenéznie, mivel egy valójában zenei természetű feladattal bízták meg. A fóliázónak tudnia kell énekelni, s jól, kell ismernie a közösségi repertoárt, hogy ha a zenészek elkezdenek játszani egy dalt, hamar felismerhesse, melyikről van szó. Bár nem feltétlenül szükséges minden próbán részt vennie, mivel a dicsőítésvezető közeli munkatársa, ő is a dicsőítő-csoport tagjának tekintendő. A dicsőítés nem előadás, de nem is akkor sikeres, ha a színpadon állók jól érzik magukat közben. A dicsőítő alkalom csak akkor érte el a célját, ha minden jelenlévő fel tud szabadulni Isten jelenlétében. A dicsőítő-csoport tagjainak soha nem szabad szem elől téveszteniük a lényeget: azért állnak a közösség előtt, hogy Isten népét „emelkedett dicséretekbe” vezessék – az imádat nem csupán az ő monopóliumuk. A csoportnak ott kell kezdenie,
ahol az emberek állnak, s fel kell vezetnie őket „az Úr hegyére”. Nem járhatnak
a „maguk útján”, hanem azonosulniuk kell egyrészt a közösséggel, másrészt
Istennel, s a nekik adatott kegyelmi ajándék által a kettőt valahogy összhangba
kell hozniuk. |